- 2008.01.25.
Falusi jellegű
A hagyományos technológiával épült házat egy fiatal házaspárnak terveztük, akik később a család bővítését tervezik – jelenleg egy aprócska fiúgyermekük van – ezért a tetőteret is hasznosítottuk.

A lehetőségeket az oldalhatáron álló kialakult beépítési rend nagymértékben meghatározta.
A ház Érd-Ófalu főutcájában található, tehát történelminek nevezhető környezetben. Ez a tény mindvégig a szemünk előtt lebegett a tervezés során. Ebből kifolyólag egy korszerű ház született a hagyományok figyelembe vételével: mintául a háromosztatú parasztház szolgált. Azonban nem szolgai másolásról van itt szó, a ház mind funkcionális elrendezésében, mind anyaghasználatában korszerű. A bejáratot a védelmet nyújtó tornácon át érhetjük el. A ház középpontjába a közlekedő-konyha-étkező blokk került: ide érkezik meg a család. Ehhez az egységhez szervesen kapcsolódik a szülői háló (gardróbbal és saját fürdővel), valamint a nagyméretű nappali. Innen egy fa pergolával árnyékolt teraszra léphetünk ki. Mivel a ház földszinti padlóvonala a terep fölé csak 30 cm-rel lett kiemelve, a kert szerves részét képezi az itt élő család életterének, egy szintbe hozva azt a védelmet nyújtó házzal. A hagyományos megjelenést követve nyeregtetőt terveztünk, égetett agyag cserép fedéssel. Az anyaghasználat korszerű és történelmi egyaránt: falai blokktéglából állnak, külső oldalukon hőszigeteléssel, födéme fagerendás, tetőszerkezete a klasszikus szarufa, szelemen, fogópár elrendezést követi, nyílászárói fából készültek és zsalugáterrel árnyékolhatóak.
Az elkészült házukat birtokba vevő háromtagú család örömmel újságolta, hogy a valóságban sokkal jobb házban élhetnek mint amire a terveztetés előtt gondoltak.

Falusi jellegű

vissza az előző oldalra

Szóljon hozzá!

Ha van észrevétele, kérdése a cikkel kapcsolatosan, itt megírhatja nekünk!


Az Ön neve:
E-mail címe:

   Üzenet, hozzászólás:
Üzenet küldése